Lélekprizma

Ez a gyerek zseni!

Egyre több szülő bíz meg asztrológust gyermeke születési horoszkópjának kielemzésével.  Hiszen ki ne szeretné a legjobb körülményeket biztosítani az utódjának?

Az asztrológiában elsősorban a kettes ház és vonatkozásai árulkodnak a jövőbeni lehetőségekről a tehetség és képességek vonatkozásában. Az adottságok együttese azonban csak egy szunnyadó ígéret lesz mindaddig, amíg a horoszkóp tulajdonosa ráébred önvalójára és motivációira.

A születés pillanatában a kettes házban álló bolygók  adnak  iránymutatást az adottságok kapcsán.  Az itt megjelenő égitestek árulkodnak arról, hogy milyen veleszületett képességek segítik a szülöttet a személyes boldogulása során a fejlődés és kiteljesedés útján.

Ez az úgynevezett „tehetség háza”: mindazokat a dolgokat szimbolizálja, amit a magunk tulajdonának tekintünk (legyen az akár szellemi tőke).  Más vonatkozásban ez a ház a „siker kulcsát” jelzi, erősségeinket és a pénzhez való viszonyulásunkat mutatja meg. Átvitt értelemben arra utal, hogy mit teszünk vagy mit nem teszünk meg a vágyaink valóra váltása érdekében?

A fényszögek tekintetében hangsúlyos jelentőséget  hordoz a Merkúr, mint az információszerzés  a gondolkodás bolygója, a Szaturnusz, amely a karakter kitartását, türelmét, agyi képességeit jelzi. A Jupiter hatása is fontos, elsősorban az érzékelések és az ítélőképesség kialakulása terén.

Természetesen ezen bolygók helyzete csak néhány kiragadott elem a horoszkópban. Sok összefüggést kell analizálni, mire azt lehet mondani, hogy valakiről biztosan állíthatunk valamit. Számít a jegyek minősége, és a többi ház és bolygó vonatkozásai is módosíthatja a képet.

A legjobb és legegyszerűbb, amit tehetünk, ha a gyermek fő csillagjegyének jellemzőiből indulunk ki, de folyamatosan figyelemmel kísérjük érdeklődéseit és veleszületett hajlamait, amikor például iskolát választunk neki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK A LÉLEKPRIZMÁN:

Mit kell tudni egy Ikrek gyermekről?

Béketűrő, konok kis Bika

Miben töri a fejét Kos gyermekünk?

***********************************************************

2019-ben jelent meg A SZINASZTRIA című könyvem. A fordulatos történet  egy karmikus kapcsolaton alapul. A spirituális regényben múlt és jövő kapcsolódik össze, s egy különleges, századokon átívelő szerelem elevenedik meg az olvasó lelki szemei előtt.

Könyv és Lélek című honlapomon a regényről bővebb ismertetőt és olvasói véleményeket is találsz! Sőt, ha érdekelne a könyv megvásárlása, de előbb szeretnél beleolvasni, add meg az e-mail címedet ITT, és egy napon belül tiéd lehet az ajándék e-book!

A könyv a Fekete Sas Kiadó webáruházában is rendelhető, keresheted a LIBRI boltjaiban, illetve a LIBRI online oldalán, vagy érdeklődj nálam a sessionka@gmail.com e-mail címen!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!