Lélekprizma

Tanító hatású találkozások

“Soha nem tudhatjuk egy találkozás legelején, hogy milyen szerepe lehet a későbbi életünkben. Sokszor még később sem jövünk rá sokáig annak a jelentőségére, hogy akit barátunknak vagy szeretőnknek vagy Isten tudja épp minek is nevezünk, milyen fontos szerepet is tölt be az életünkben.” – fogalmazza meg a A SZINASZTRIA című regény egyik alakja.

Tekla, akit a főhős – aki egyúttal a történet narrátora is – “jóságos boszorkány” jelzővel aposztrofál, többször igyekszik rámutatni a dolgok mögött rejtőző igazságra.

Ám igyekezete sokáig hiábavaló marad. Őt azonban nem olyan fából faragták, aki feladná az elveit és önmagát – hiszen jól tudja: az igazságot képviseli. Az sem érdekli, ha egy életen át kívülállónak tartják az ismerősei.

leadership

Mindannyiunk életében akadhatnak ilyen személyek, akik ugyan fáklyaként jelzik az utat, mégis sokszor nehezen vesszük ezt észre. Hiába kapunk elég információt és instrukciót, a saját konokságunk és szűklátókörűségünk miatt ezek sokáig lepereghetnek rólunk.

Egészen addig, amíg végül – igaz, talán kemény leckék árán – végül lehull a lepel, ami addig eltakarta előlünk a valóság valódi képét…

“Az élet groteszk tréfája az, hogy igazán csak akkor tanuljuk meg értékelni a másik embert, illetve a másik ember szerepét az életünkben amikor az már nincs.

De ha igazán fontos volt nekünk, akkor az emléke el fog kísérni egész életünkben, és mindig lesznek olyan pillanatok amikor összeszorult szívvel gondolunk arra, hogy vajon ha Ő itt lenne most mit mondana.” – jelenti ki Tekla A szinasztria című regény oldalán.

ÉRDEKEL, MIT GONDOLNAK MÁSOK A KÖNYVRŐL?

NÉZD MEG AZ OLVASÓI VÉLEMÉNYEKET ITT! 


 

***********************************************************

2019-ben jelent meg A SZINASZTRIA című könyvem. A fordulatos történet  egy karmikus kapcsolaton alapul. A spirituális regényben múlt és jövő kapcsolódik össze, s egy különleges, századokon átívelő szerelem elevenedik meg az olvasó lelki szemei előtt.

Könyv és Lélek című honlapomon a regényről bővebb ismertetőt és olvasói véleményeket is találsz! Sőt, ha érdekelne a könyv megvásárlása, de előbb szeretnél beleolvasni, add meg az e-mail címedet ITT, és egy napon belül tiéd lehet az ajándék e-book!

A könyv a Fekete Sas Kiadó webáruházában is rendelhető, keresheted a LIBRI boltjaiban, illetve a LIBRI online oldalán, vagy érdeklődj nálam a sessionka@gmail.com e-mail címen!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!