Kényszerű bezártság idején sokan nehezen találják fel magukat. Számukra nehézséget jelent, hogy nem élhetik a megszokott életüket a szokásos módon, nem mehetnek bármikor bárhova, nem találkozhatnak bárkivel az ismerőseik közül.
A lelki egyensúlyunk megtartása mindennél fontosabb. Kihasználhatjuk például ezt az időszakot arra, hogy megújítsuk az eddigi nézőpontjainkat, új szemléletmódot alakítsunk ki.
Ha jobban belegondolunk, legtöbbünknél az eddigi életvitelünk nagyobbrészt abból állt, hogy ide-oda szaladgáltunk a különféle helyszínek között és megpróbáltunk megfelelni a főnökeinknek, az ismerőseink elvárásainak, a társadalom kihívásainak… Most viszont meg kell állni, és újratervezni mindent, de elsősorban: újra kell programoznunk magunkat, fejben.
„Feltámadás napja van, világosodjunk fel ezen ünnepéllyel, és egymást mint testvérek öleljük!” / Húsvéti himnusz /
A jelenlegi helyzetben különösen sok tudatosságra van szükségünk. Komoly önismereti munka kell ugyanis ahhoz, hogy úgy éljük meg ezeket a heteket-hónapokat, hogy az elkövetkező időszakban új emberként tudjunk a megváltozott világra tekinteni.
Akik családi körben vannak, ott is változik a fókusz: több időt töltünk egymással, a hosszas összezártság pedig előhozhat személyes ellentéteket.. Végre van idő megbeszélni a régóta felszín alatt rejlő, megoldásra váró problémákat, s magasabb szintre lépni a kapcsolatainkban.
Lehetőségeket is kínál ez helyzet. Ha eddig a mindennapjainkat az kötötte le, hogy mikor hova kellett sietni, ez most eltűnt. A közlekedésre pazarolt órák helyett rengeteg időt nyerhetünk, amit a belsőnk, szellemünk épülésére fordíthatunk: olvashatunk, gondolkodhatunk, új terveket szőhetünk, vagy éppen új dolgot tanulhatunk.
S ha egyszer végre megszűnnek a korlátozások, megújult erővel és megújult tudatossággal nézhetünk szembe egy teljesen más szemléletű világgal…
Tihanyi-Konda Szilvia
***********************************************************
2019-ben jelent meg A SZINASZTRIA című könyvem. A fordulatos történet egy karmikus kapcsolaton alapul. A spirituális regényben múlt és jövő kapcsolódik össze, s egy különleges, századokon átívelő szerelem elevenedik meg az olvasó lelki szemei előtt.
Könyv és Lélek című honlapomon a regényről bővebb ismertetőt és olvasói véleményeket is találsz! Sőt, ha érdekelne a könyv megvásárlása, de előbb szeretnél beleolvasni, add meg az e-mail címedet ITT, és egy napon belül tiéd lehet az ajándék e-book!
A könyv a Fekete Sas Kiadó webáruházában is rendelhető, keresheted a LIBRI boltjaiban, illetve a LIBRI online oldalán, vagy érdeklődj nálam a sessionka@gmail.com e-mail címen!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: