Sokaknál szorongást vált ki a világszerte kialakult veszélyes járványhelyzet. A sok ezzel kapcsolatos hír között nehéz úgy lavírozni, hogy ne tolják folyton az arcunkba a témát. De ha túl sokat gondolunk valamire, éppen azt érhetjük el vele, hogy bevonzzuk azt, amire egyáltalán nem vágyunk.
A nyomasztó érzések hatására csak még több bajt okozhatunk magunknak. Az elhúzódó negatív gondolatok meggyengíthetik az immunrendszert, mivel tartós stresszt okoznak a szervezetünk számára.
Ilyenkor mi történik bennünk? Először lelki tünetek (például krónikus fáradtság, szorongás, alvászavarok), később testi elváltozások következhetnek be – ráadásul a rossz közérzet az immunrendszerünk védekezőképességét is aláássa. Pedig most éppen leginkább ezt kell megóvnunk!
Gondoljunk arra, hogy a kialakult helyzet valamire tanítani akar bennünket. Először is arra, hogy legyünk rugalmasak, és elfogadóbbak magunkkal és másokkal is. Figyeljünk oda a lelkünk igényeire jobban, és legyünk őszinték és önkritikusak. De másokra is legyünk tekintettel, segítsünk másoknak is, ha módunk nyílik rá! Vegyük komolyan a helyzetet, de ne hagyjuk, hogy a szorongás földhöz vágjon bennünket….
Kétségtelen, hogy sok kihívás áll most előttünk, ezért mindannyiunknak érdeke, hogy együttes erővel munkálkodjunk a helyzet megoldásán. Úgy is felfoghatjuk, hogy ez most egy lehetőség mindannyiunk számára a tanulásra és a fejlődésre. Például arra, hogy legyünk fegyelmezettek, vagy éppen ne vegyünk tudomást a folyton felénk áramló idegesítő vagy aggódást kiváltó hírektől, amelyek negatív energiákat közvetítenek.
Ha mindent megteszünk azért, hogy elkerüljön bennünket a betegség (egészséges ételeket eszünk, ügyelünk a higiéniára, és a belső egyensúly megtartására), könnyebb lesz megélni az előttünk álló időszakot. Természetesen sok lemondással és önkorlátozással jár ez mindannyiunk számára, de minden nehéz helyzetből tanulni lehet.
A minket ért változások sok új tapasztalatot is hozhatnak. Most van itt az ideje annak, hogy végre igazán önmagunkba nézzünk, és őszintén megkérdezzük magunktól: jó úton jártam eddig? Mit kellene változtatnom magamon és az életemen, hogy jobbá, értékesebbé tegyem?!
Tihanyi-Konda Szilvia
***********************************************************
2019-ben jelent meg A SZINASZTRIA című könyvem. A fordulatos történet egy karmikus kapcsolaton alapul. A spirituális regényben múlt és jövő kapcsolódik össze, s egy különleges, századokon átívelő szerelem elevenedik meg az olvasó lelki szemei előtt.
Könyv és Lélek című honlapomon a regényről bővebb ismertetőt és olvasói véleményeket is találsz! Sőt, ha érdekelne a könyv megvásárlása, de előbb szeretnél beleolvasni, add meg az e-mail címedet ITT, és egy napon belül tiéd lehet az ajándék e-book!
A könyv a Fekete Sas Kiadó webáruházában is rendelhető, keresheted a LIBRI boltjaiban, illetve a LIBRI online oldalán, vagy érdeklődj nálam a sessionka@gmail.com e-mail címen!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: