Komoly önismereti utat kell bejárnunk ahhoz, hogy igazán megértsük tetteink mozgatórugóit. Mert olykor a gyökerek egészen mélyen vannak. Születésünk pillanatában egyfajta csomagot kapunk – ami ugyan nem determinálja a sorsunkat egészen, de bizonyos értelemben mégis meghatározó.
Sokan úgy tartják, a magzati korban átéltek és a csecsemőkori hatások is egész életünkre kihatnak. Valójában persze, már az sem véletlen, hogy mikor, hol és milyen körülmények között jövünk a világra.
Mitől függ, milyen emberekké leszünk?
Azt is mondják, hogy mindenkinek a sorsa meg van írva. A csillagokban, a tenyerünkben, de még a szemünk fehérjében is… Minden egyes sejtünkben el vannak raktározódva azok az információk, amelyekből összeáll testünk és jellemünk, de még életkörülményeink és azok a sorsfordító események is, amelyek az életüket alakítják. A karmikus csomópontok által megteremtett helyzetek megélése azonban rajtunk múlik.
Nem muszáj hinni a karmában, mert ez nem mindenki számára jelent Valóságot. Mivel nem kézzelfogható, nehéz feldolgozni a létét – még annak is, aki kísérteties ismétlődéseket fedez fel a sorsában. Ami nyilvánvalóan azt jelzi, hogy vannak bizonyos számunkra megoldhatatlan élethelyzetek, és az Élet iskolájában addig nem léphetünk felsőbb osztályba, amíg ezeket a leckéket meg nem tanuljuk és ezt a tényezőt „fel nem oldjuk”. De máskülönben mi értelme volna a rövidke életünknek? Mit lehet megérteni a világból hetven-nyolcvan év alatt? Számomra már ez tény is az újjászülető lélek létét igazolja.
Ismétlődések, hozott minták alakítják a sorsunkat
Azt még a pszichológusok is elismerik, hogy ismétlődéseket fedezhetünk fel sorsunk alakulása során a gyermekkorunkban elsajátított, hozott minták alapján – de azt nem veszik figyelembe, hogy ezeket talán már régebbről hoztuk magunkkal. Ezek a minták pedig újra és újra hatással vannak a gondolatainkra, szavainkra, tetteinkre és végső soron a sorsunk alakulására is.
A negatív hiedelmeinket egyáltalán nem olyan egyszerű félretenni, hiszen hosszú évek-évtizedek alatt berögzült gondolati mintákról van szó, amelyek az idők során már annyira beépültek az elménkbe, hogy nem könnyű becsapnunk a tudatalattit és figyelmen kívül hagyni ezeket. Kemény önismereti munka kell ahhoz, hogy valódi változás induljon el a mélyben. Ez nem két napig, de nem is két hónapig tartó folyamat.
Ha már felismertük, hogy tehetünk és tennünk is kell a saját életünk jobbításáért, még rögös út áll előttünk. Mert nehéz helyzetek, próbatételek sora vár ránk, ha igazán meg akarjuk ismerni önmagunkat és lehet, hogy fájdalmas leckékben és felismerésekben lesz részünk. Sokan nem is merik ezt felvállalni, mások pedig kívülről várják a megoldást – mert nem akarnak erőfeszítéseket tenni. Pedig ez másképpen nem megy.
Az iskolában sem tanulta meg helyettünk senki a házi feladatot. Az életünk lényege éppen az, hogy felismerjük, ha hibáztunk és képesek legyünk átértékelni és változtatni a gondolkodásmódunkat és az életvitelünket, ha szükséges.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK A LÉLEKPRIZMÁN:
Te tudod, mi a célja az életednek?
Fedezd fel az igazi tudatosságodat!
KÖVESS ENGEM HASONLÓ BEJEGYZÉSEKÉRT!
Facebook: https://www.facebook.com/lelekprizma/
Instagram: https://www.instagram.com/t.kondaszilvia/
***********************************************************
2019-ben jelent meg A SZINASZTRIA című könyvem. A fordulatos történet egy karmikus kapcsolaton alapul. A spirituális regényben múlt és jövő kapcsolódik össze, s egy különleges, századokon átívelő szerelem elevenedik meg az olvasó lelki szemei előtt.
Könyv és Lélek című honlapomon a regényről bővebb ismertetőt és olvasói véleményeket is találsz! Sőt, ha érdekelne a könyv megvásárlása, de előbb szeretnél beleolvasni, add meg az e-mail címedet ITT, és egy napon belül tiéd lehet az ajándék e-book!
A könyv a Fekete Sas Kiadó webáruházában is rendelhető, keresheted a LIBRI boltjaiban, illetve a LIBRI online oldalán, vagy érdeklődj nálam a sessionka@gmail.com e-mail címen!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: