Lélekprizma

Harmónia kívül és belül

Az év első hónapjai sokunk életében arról szólnak, hogyan is lehetne egy kicsit megújulni, rendbe tenni az életünket. A belső világunk és a környezetünk megváltoztatása egyaránt fontos, mert ha nem így történik, nem számíthatunk hosszú távon sikerre.

Az nyilvánvaló, hogy a változásnak mindig belülről kell indulnia. Mert minden azzal kezdődik, hogy eldöntöd: ezt akarod, erre van szükséged és aztán addig-addig foglalkozol a gondolattal, míg beszélni is kezdesz róla. Először magadban tartod, a lelkedben ápolgatod az új ideát – majd a közvetlen környezeteddel is megosztod a terveidet. Majd egyszer csak azon kapod magadat, hogy új dolgokra figyelsz fel magad körül, amelyeket addig észre sem vettél.

a dolgok változnak

A változás előjelei

Új dolgok iránt kezdesz érdeklődni és ezzel egyidejűleg megváltoznak körülötted az emberek – vagy talán csak te látod másnak már őket? Ugyanígy, a tárgyi környezeted is elkezd más színben feltűnni előtted és már nem érzed jól magad a megszokott falak, színek, bútorok között.

Egyre inkább azt érzed: új helyre kell költöznöd, egy olyan helyre, amely jobban tükrözi az új rezgéseidet. Vagy legalább átrendezni a lakást. Csakhogy sem ez, sem az – nem megy olyan könnyen. Ugyanúgy, ahogy az új szokások kialakítása is komoly erőfeszítést kíván tőlünk.
De miért van ez így?

Többek között az érzelmi hatás miatt: mert érzelmeink fűződnek tárgyainkhoz. Ezért olyan nehéz kidobni régi kapcsolatok emlékeit, gyerekkori limlomjainkat, kinőtt, kihízott ruháinkat. Olykor csak az tart vissza bennünket attól, hogy megszabaduljunk felesleges dolgainktól, mert attól félünk, ezzel megbántanánk azt a személyt, akitől kaptuk és ezzel a cselekedetünkkel tiszteletlenek volnánk irányában.

Mit mond el rólunk a környezetünk?

cluttered room

A kacatok felhalmozásával azt áruljuk el magunkról: félünk pontot tenni a dolgok végére, bizonytalanok vagyunk a döntéseinkben és nem merünk konfrontálódni – akár a lelkifurdalásunkkal szemben („nem akarom kidobni, mert már olyan régóta a családom tulajdona”, „nem merek megszabadulni tőle, mert drága jó megboldogult rokonom emlékét sérteném meg vele”) vagy más élő személyekkel szemben („ha nem hordom azt a ruhát, amit drága pénzen nekem vett, mit fog hozzá szólni”, „olyan csúnya ez a nyaklánc, de nem mondhatom meg neki, mert még megharagszik és máskor semmit sem kapok tőle”) – azaz, nem merjük felvállalni igazi önmagunkat: a saját véleményünket és a saját érzéseinket.

Mit hozhat az életükbe a rendrakás?

A sok felesleges holmi kerülgetésével éppen önmagunknak okozunk problémát: zűrzavart és káoszt teremtünk az életünkben. És ezt a felfordulást a múlthoz való kötődésünk okozza. A régi dolgok túl sok helyet foglalnak el a lakásunkban – és a lelkünkben is. Tehát, amire nincs szükségünk, dobjuk ki ahhoz, hogy be tudjuk engedni az újat!

bedroom-ideas-for-small-rooms-modern-table-lamps-ikea-living-room-tv-stands-modern-living-room-tv-furniture-modern-living-room-ideas-for-small-spaces-comfortable-lounge-chairs-living-room-tv-wall-unit-5000x3747

Mindehhez persze szükséges a gondolataink megváltoztatása. Azonban, ha jelentős fordulatot szeretnénk az életünkben, bizony gyökeres változásra van szükségünk minden téren.
A környezetünk átalakítása és a szemléletmódunkban történő fordulat oda-vissza fognak hatni egymásra.

Meg fogjuk látni, hogy a lakásunk rendbetétele mennyivel egyszerűbb lesz a fölösleges kacatok ide-oda pakolgatása nélkül. A szabadabban áramló levegő és a színek és formák kavalkádjának hiánya megkönnyebbülést hoz a lelkünk számára. A rendezettség érzete pedig egyszeriben megszünteti lelkünk nyugtalanságát is.

Jó rendrakást kívánok!

Tihanyi-Konda Szilvia

A TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN ÉRDEMES LEHET EZT IS ELOLVASNI:

A külső harmónia megteremtése: lakásunk kialakítása

Harmónia kívül és belül

 <script>
  (function(i,s,o,g,r,a,m){i[‘GoogleAnalyticsObject’]=r;i[r]=i[r]||function(){
  (i[r].q=i[r].q||[]).push(arguments)},i[r].l=1*new Date();a=s.createElement(o),
  m=s.getElementsByTagName(o)[0];a.async=1;a.src=g;m.parentNode.insertBefore(a,m)
  })(window,document,’script’,’//www.google-analytics.com/analytics.js’,’ga’);

  ga(‘create’, ‘UA-69450472-1’, ‘auto’);
  ga(‘send’, ‘pageview’);

</script>

 

 

***********************************************************

2019-ben jelent meg A SZINASZTRIA című könyvem. A fordulatos történet  egy karmikus kapcsolaton alapul. A spirituális regényben múlt és jövő kapcsolódik össze, s egy különleges, századokon átívelő szerelem elevenedik meg az olvasó lelki szemei előtt.

Könyv és Lélek című honlapomon a regényről bővebb ismertetőt és olvasói véleményeket is találsz! Sőt, ha érdekelne a könyv megvásárlása, de előbb szeretnél beleolvasni, add meg az e-mail címedet ITT, és egy napon belül tiéd lehet az ajándék e-book!

A könyv a Fekete Sas Kiadó webáruházában is rendelhető, keresheted a LIBRI boltjaiban, illetve a LIBRI online oldalán, vagy érdeklődj nálam a sessionka@gmail.com e-mail címen!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!